Gondoltam egyszer...persze, annyi év művészi tevékenység után igazán jól tudnám érezni magam egy tágas, mindent befogadó nem is olyan kis zúgban, ahol végre elhelyezhetném szerszámaimat, alkotó eszközeimet, a felgyülemlett nyersanyaghalmokat. Olyan igazán reneszánsz, mindent befogadó műhely kéne nekem. Ahol az egyik ajtón szabadon áramolhatna be a nyersanyag, a másik ajtón meg vihetnék a dolgaimat a kiállitásokra vagy netán a nappalik falára, ha éppen festményről van szó. Ahol minden sarokban másba kezdhetnék, és ahol lenne energiám és helyem ezeket be is fejezni.
Mivel ezek a dolgok a lakás különböző helységeiben haladnak/állnak/meg-megindulnak, és a családnak is kell megfelelő helyet hagynom az életükhöz, igy elhatároztam, hogy a műhelyemet itt hozom létre. Itt van elegendő tárhely, felhalmozhatom virtuális nyersanyagaimat, kiállithatom műveimet, és senki nem szól rám, ha netán széjjelhagyok valamit...
Itt aztán igazán megfér egymás mellett a fém és a festék, a grafit és a szilikonchip. Igyekszem majd úgy csinálni a fotóimat, hogy még a megmunkált fa illata (anyai nagyapám emlékére, aki ács volt) is érezhető legyen. Néha ezek a különböző dolgok összekeverednek, mint egy animáció, mint egy mozgó csillagrendszerben az anyaghalmazok. És hogy mi jön ki ezekből a végén? Isten biztosan tudja. Azt hiszem én csak sejtem a dolgokat, vagyis próbálom megismerni az Ő nagy tervét...
Szórakoztató böngészést kivánok Neked, Kedves Látógató!






A menekülő világ
Scifi regény - 2007
F/S
rövid animációs film - 2006/07
Mondj rá igent!
rövid animációs film - 2007
Copyright © Articity 2007.