A hőség gyermekei szerzőit kérdeztük a globális felmelegedéssel kapcsolatban – csupa olyan kérdéssel kerestük meg őket, amelyeket gyakran felteszünk magunknak is, vagy amelyekkel nap mint nap szembesülünk. A második válaszadónk Huber Zoltán, a Merülők című novella szerzője.
1. Mikor hallottál először a klímaváltozásról?
Annyira régen, hogy nem is emlékszem rá, pontosan mikor. Általános iskolában sokat beszéltünk a természet védelméről, biztos vagyok benne, ott került szóba először. Persze jóval később tudatosult csak bennem, mennyire elképesztően komplex ez a probléma.
2. Mit gondoltál róla, mikor először olvastál/hallottál róla? Elhitted, hogy ez egy létező folyamat?
Kiskamaszként a klímaváltozást kizárólag a sarki jég olvadásával és tengerszint emelkedésével azonosítottam. Ez egyszerre volt ijesztő és izgalmas, szóval nagyon izgatta a fantáziámat. Gondolom nevelés kérdése, de mindig is hittem a tudományos módszerek igazságában, ezért soha nem kérdőjeleztem meg, létező folyamatról van-e szó. A bizonyítékok egyértelműek.
3. Miután bekerült a klímaváltozás vagy a globális felmelegedés a köztudatba, kerested az erről szóló cikkeket, követted a folyamatok alakulását?
Látszólag egyszerű volt követni, hiszen egyre több szó esett a témáról, különösen az elmúlt évtizedben. A nyomtatott sajtó lassú eltűnésével viszont egyre nehezebben találtam meg a valóban hiteles forrásokat és ma már sokszor kell többszörösen ellenőriznem, nem csak hangzatos klikkvadászat-e, ami éppen szembejön. A hosszú tudományos jelentések nekem nyilvánvalóan túl szárazak és szakmaiak, a hatásvadász bulváros szövegek felszínesek és leegyszerűsítők, úgyhogy mindig próbálom megtalálni azokat a kiegyensúlyozott elemzéseket, amik valahol e két szélső pont között, valahol pont félúton vannak.
4. Megfogalmazódott-e benned, hogy az egyén tehet-e valamit a folyamatok lassítása vagy megállítása érdekében?
Én abban hiszek, hogy a klímaváltozás kizárólag egyéni szinten állítható meg, azaz mindenki tehet valamit az ügy érdekében. A közösségek egyénekből épülnek fel és alulról lehet valódi nyomást gyakorolni, akár szavazóként, fogyasztóként, lájkolóként és lájkvadászként, követendő példaként. Egy cég csak akkor változtat, ha ez az érdeke, a politikusokkal ugyanez a helyzet. Nem szabad elfelejtenünk, ha vásárolunk vagy véleményezünk valamit, azzal is szavazunk. Úgy érzem, sokat javult a helyzet, ma már kifejezetten ciki nem zöldnek lenni és egyre jobban terjed az aktív klímatudatosság.
5. Mit szólsz a mai klímatiltakozásokhoz?
A figyelem felkeltése és folyamatos fenntartása nyilván nagyon fontos, de mindez törvényszerűen ellentmondásos, azaz sokakban épp a szándékolttal ellentétest hatást váltja ki. A klímadepresszió nagyon alattomos dolog, másrészt az általános fogyasztói mentalitást, sőt, teljes világnézetet kellene átformálni, ami nyilvánvalóan hosszú folyamat, miközben épp időből van kevés.
6. Mennyiben tér el a fikció a valóságtól a te értelmezésedben?
A fikció szavunk azt sugallja, fiktív, azaz kitalált, nem valóságos, holott minden fikció a valóságban gyökerezik. Többé vagy kevésbé, de olyat egyszerűen nem lehet kitalálni, amire ez nem igaz. A fikció persze egyszerűsít és kiemel, szétszed és újrarendez – emiatt képes arra, hogy úgy mutassa a valóságunkat, ahogyan azt addig nem láttuk. Az igazán jó fikció ismeretlen szemszöget kínál, új fénytörést, önreflexiót. Gondolatot ébreszt, nagyon is valóságosat.
7. Lehet.e egy írónak (főleg ha fikciót, és azon belül Sci-fit ír) szerepe a klímaváltozás elleni harcban?
Mindenkinek fontos szerepe van a kílmaváltozás elleni harcban. Egy író helyzete annyiban speciális, hogy ideális esetben mások is olvassák a szövegeit. Még ideálisabb esetben pedig el is gondolkodnak rajtuk. A fickió (és azon belül is a sci-fi) képes lehet arra, hogy könnyedebb formában vezessen be a jóval komplexebb és nagyon is valóságos problémák világába. A klímaváltozásnak sajnos még nem születtek meg a popkultúrális referenciapontjai és esztétikái. Még nincsenek nagybetűs klímafilmek vagy klímaregények, mert még javában keressük azokat a fikciókat, amelyekkel tömören és egyetemesen elmesélhető lenne, mi ez a hatalmas kihívás előttünk és milyen akadályok, megoldási utak állhatnak előttünk. Az írók nagyon is sokat tehetnek azért, hogy történetek formájában közelebb hozzák és mindenki számára átélhetővé tegyék ezeket a dilemmákat. Mert végeredményben ez is egy univerzális és ősi emberi dráma, elvégre nem magát a klímaváltozást kell legyőznünk, hanem önmagunkat.