A hőség gyermekei szerzőit kérdeztük a globális felmelegedéssel kapcsolatban – csupa olyan kérdéssel kerestük meg őket, amelyeket gyakran felteszünk magunknak is, vagy amelyekkel nap mint nap szembesülünk. A második válaszadónk Kartali Zsuzsanna, A satnya borjú című novella szerzője.
- Mikor hallottál először a klímaváltozásról?
Sok évvel ezelőtt, talán akkor, amikor volt még környezetvédelmi minisztériumunk.
2. Mit gondoltál, mikor először olvastál/hallottál róla? Elhitted, hogy ez egy létező folyamat?
Szívszorító volt belegondolni, hogy milyen hatalmas és ellentmondásokkal nehezített feladat már csak a lassítása is. Rengeteg mérés és elemzés támasztotta és támasztja alá. A bolygószintű folyamatok rendkívül összetettek, és a tudomány tényei az egyén számára egy szinten túl olyan átláthatatlanok, hogy végső kérdésekben már csak a hit marad, de számomra ez még nem az a szint. Kényelmesebb lenne „nem hinni” az ember által okozott, illetve felgyorsított klímaváltozásban és nem aggódni a következmények miatt, de akkor meg azért szoronganék, mert felelőtlennek érezném magam. Ördögi kör…
3. Miután bekerült a klímaváltozás vagy a globális felmelegedés a köztudatba, kerested az erről szóló cikkeket, követted a folyamatok alakulását?
Nem kellett keresnem, a cikkek találtak meg engem. Manapság viszont mintha kevesebb felületen és ritkábban esne szó a témáról, ami pedig mindnyájunk életébe vág, és itt nem pusztán az emberi fajra gondolok.
4. Megfogalmazódott-e benned, hogy az egyén tehet-e valamit a folyamatok lassítása vagy megállítása érdekében?
Túl kényelmes volna azt gondolni, hogy „én egyedül” semmit sem tehetek. Ha úgy viselkedünk, mintha egyedül volnánk, előbb-utóbb egyedül is maradunk, és akkor már késő lesz észbe kapni. Sok kicsi viszont sokra megy, főleg, ha már az oktatásban és a családi anyag- és energiagazdálkodásban is nagyobb hangsúlyt kapna például az egyén és a kisközösségek ökológiai lábnyomának csökkentése, hiszen minden mindennel összefügg. Ha a jövő döntéshozói a kezdetektől ez irányba szocializálódnak, talán a kollektív esélyeink is javulhatnak.
5. Mit szólsz a mai klímatiltakozásokhoz?
Fontosak, mert a felszínen tartják a problémát. Viszont jó lenne, ha nem csak a felszínen foglalkoznánk vele, hogy a rövid távú profit- és kényelmi szempontok ne írhassák felül lépten-nyomon a szép, de nehezen megszülető elhatározásokat.
6. Mennyiben tér el a fikció (ami egy íróban kialakul) a valóságtól a te értelmezésedben?
Mindannyian a saját valóságbuborékunk rabjai vagyunk. A fikció számomra eszköz a buborékom tágítására, a belőle való kitekintésre, hogy ezáltal megpróbálhassak észrevenni és megérteni a komfortzónámon kívül eső dolgokat is. Egyfajta alternatívvalóság-szimulátor, amibe az olvasó is beszállhat, de onnantól kezdve már ő kezeli a saját gépét, és ha akarja, tágíthatja is vele egy kicsit a buborékját.
7. Lehet-e egy írónak (főleg ha fikciót, és azon belül sci-fit ír) szerepe a klímaváltozás elleni harcban?
Szeretném remélni, hogy a buborékunkból való kitekintés is használ valamit. Mielőtt még teljesen elfogy belőle a levegő.